Orbán: Ha már 2020-ban Trump nyert volna, ez a „lidércnyomásos két év meg sem történt volna”
Orbán Viktor szerint fantasztikus évünk lesz 2025-ben. A miniszterelnök az amerikai választások után tartott globális helyzetértékelőt a Kossuth Rádióban.
Orbán Viktor szerint fantasztikus évünk lesz 2025-ben. A miniszterelnök az amerikai választások után tartott globális helyzetértékelőt a Kossuth Rádióban.
Nem csak a Tisza Párt előzte meg a Fideszt népszerűségben: a Medián friss kutatásából az is kiderül, hogy Magyar Péter október 23-i beszéde is jobban tetszett az embereknek, mint az aznapi ünnepi beszéd, amit Orbán Viktor mondott.
A miniszterelnök az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatót. Azt mondta, lázadni kell a „bírósági aktivizmus” és a jogszabályok ellen, ha meg akarják állítani a migrációt.
„Együtt megállíthatjuk Oroszország háborúját, és válaszolhatunk új kihívásokra is” – mondta az ukrán elnök a Puskás Arénában, aki szerint Budapest emlékszik a szovjet bombákra. Zelenszkij beszédét lekeverte a közmédia, de az X-en közzétette, amit mondott.
Orbán beszéde nyilvános volt, Zelenszkijé nem, így csak annyi hallatszott, ahogy Orbán jelzi az ukrán elnöknek, hogy övé a terep.
Az elnökválasztás után hamarosan megkezdődik az átadás-átvétel előkészítése.
Az első rajthelyről indulhat Orbán Viktor, amikor Donald Trump visszatérő elnöknél kell majd kilincselni. Az ideológiai barátság azonban nem elég, lesznek a rajtnál nála erősebb versenyzők is. És míg a nemzetközi porondon Orbán élvezheti a Fidesz és a republikánusok szövetségének előnyeit, a 2026-os feladatában ez sok segítséget nem jelent.
Húsz éve Magyarország még köröket vert gazdasági fejlettségben az EU-hoz csak később csatlakozott Romániára és Bulgáriára. Azóta viszont a régiós versenytársak uniós felzárkózása lényegesen gyorsabb lett a miénknél, amit az általunk megkérdezett, Magyarországról Bukarestbe költöző magyarok is érzékelnek.
Az ukrán elnök is részt vesz az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján.
Az amerikai nagykövet szerint a magyar kormány szerencsejáték-függőségben szenved.
A magyar miniszterelnök a kirgiz fővárosban hirdetett meg új európai stratégiát Ukrajna kapcsán.
A magyar kormányfő egyből közölte, hogy hisz abban, hogy a türk népek közössége a világ egyik legsikeresebb térsége lesz.
Az egész világnak nagyon szüksége volt erre a győzelemre – írta a magyar miniszterelnök.
Csak Putyint, Trumpot és Zelenszkijt ismerik többen Szlovákiában, mint a magyar kormányfőt, de egyikőjüket sem tartják megbízhatóbbnak nála.
Orbán mondjuk már rég gratulált.
Reagált a kormányfő a közéletből négy éve visszavonult Szájer József visszatérésének hírére.
A miniszterelnök Facebook-posztjából az is kiderül, melyik tévécsatornán követi az amerikai elnökválasztást.
Mark Rutte az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára érkezik Budapestre.